Egy fiatal lovas őszinte vallomása arról, mit jelent számára CVI-vel élni - a gyerekkori nehézségektől az országos bajnoki dobogóig.
Egy történet a kitartásról és a harcról egy igazságosabb sportolói besorolásért, ahol a 'látás' fogalmát nem csak dioptriákban mérik. Ismerjétek meg Janinát!
Már egészen kicsi korom óta küzdök összetett látási problémákkal. Nehézségeim voltak az egyensúllyal és a koordinációval, és bár a szemüveg segített valamennyit, a problémák nem múltak el. A tompalátás miatt szemtakarást is kaptam, de az sem oldotta meg a helyzetet.
Gyerekként sokáig azt hittem, velem van a baj. Nem értettem, miért nem tudok úgy rajzolni, mint mások, miért nehezek az egyszerű játékok, és miért tart nekem minden sokkal tovább. Ez frusztráló és kimerítő volt.
Problémám van a térérzékeléssel: nem tudom pontosan megítélni a távolságot, a mélységet vagy a sebességet, és egyszerű szövegeket vagy táblázatokat sem tudok elolvasni. Emiatt a tanulásban, az iskolában sokszor nem tudtam a képességeimnek megfelelő eredményeket elérni. Négyéves koromban kezdtem el lovagolni, részben azért, hogy ezeken a problémákon segítsen.
Lovaglás közben folyamatosan kihívásokkal nézek szembe. A mozgás feldolgozása nehéz számomra, néha úgy érzékelem, mintha minden gyorsabb lenne, mint valójában. Előfordul, hogy a testem veszélyt érzékel akkor is, amikor nincs is valódi veszély, és ez erős reakciókat vált ki belőlem. Ez ijesztő és megterhelő, és megnehezíti a koncentrációt.
A pályán nemcsak navigálnom kell, hanem ezeket a belső reakciókat is kontrollálnom kell. Közben gyakran a memóriámra hagyatkozom, mert nem látom pontosan az akadályokat, különösen a talaj közelében. A folyamatos alkalmazkodás nagyon gyorsan kifáraszt, és egy idő után már egyszerűen túl nagy a terhelés. Sokszor úgy érzem, hogy verseny közben alig látok valamit, és szinte teljesen a memóriámra és a tanult mozdulatokra hagyatkozom.
15 évesen diagnosztizáltak agyi eredetű látássérüléssel (CVI), ami végre megmagyarázta, miért volt számomra mindig minden nehezebb.
A CVI diagnózis mindent megváltoztatott. Először értettem meg, hogy nem én vagyok a probléma, hanem az, ahogyan az agyam feldolgozza a látást. Ez egyszerre volt megkönnyebbülés és fordulópont.
Több mint 12 éve lovagolok, és mindig ép sportolókkal versenyeztem. A díjlovagló programokat memorizálom: számolom a ló lépéseit, és megtanulom az időzítést, mikor hol van a feje, a válla vagy a lába a pályán.
Ez egy nagyon mély kapcsolatot igényel a lovammal, ami rengeteg időt és türelmet kíván. Minden nehézség ellenére büszke vagyok rá, hogy 2022-ben a csapatommal harmadik helyezést értem el az országos bajnokságon, és bekerültem a Magyar Nemzeti Tehetség Programba.
Jelenleg azonban csak ép versenyzőkkel indulhatok. Ahogy egyre magasabb szintre jutunk a lovammal, egyre nehezebb lépést tartanom a látássérülésem miatt. Amikor utánanéztem, kiderült, hogy a látássérültek sportbeli besorolási rendszere nem veszi figyelembe a CVI-t. A kritériumok csak a látásélességet és a látóteret mérik, miközben az én problémáim ezekben nem mindig jelennek meg, pedig ugyanannyira vagy még jobban befolyásolják a teljesítményemet. Egy viszonylag kis változtatással ez könnyen javítható lenne - ha a CVI-t is látássérülésként ismernék el a parasport világában.
A jelenlegi helyzet számomra egy furcsa ellentmondás: egy olyan rendszerben tapasztalok hátrányos megkülönböztetést, amelynek épp az lenne a célja, hogy a fogyatékossággal élők jogait védje. De nem adom fel! A CVI valódi látássérülés, még akkor is, ha ezt a jelenlegi rendszerek nem ismerik el megfelelően. Nem csak arról szól, hogy mit látunk, hanem arról is, hogyan dolgozza fel az agyunk az információt.
Nagy álmaim vannak. Nemcsak a parasportban szeretnék versenyezni, hanem azért is küzdök, hogy más CVI-vel élő sportolóknak ne kelljen ugyanezekkel az akadályokkal szembenézniük. Tudom, hogy nem tudok mindent egyik napról a másikra megváltoztatni, de küzdök tovább. A látássérülésem sok mindent korlátoz az életemben, de nem vagyok hajlandó feladni azt, amiért évek óta dolgozom. És ami talán még fontosabb: elkötelezett vagyok amellett, hogy kiálljak azokért, akik ugyanilyen kihívásokkal élnek.
